A nemrég kitört ukrán-orosz háború sokakban azonnal korábbi világháborús tapasztalatokat, tanult ismereteket hozott fel vagy ilyen reflexeket indított be. Sokan - nem minden alap nélkül - Putyint egyenesen Hitlerhez hasonlítják. Nekik egyszerre van igazuk és tévednek óriásit. 

A világháborúkról - igazából mindkettőről -, de leginkább a másodikról sokat tudunk és még több mindenről azt gondoljuk, hogy tudjuk, értjük, ismerjük, de valójában nem. Azt tudjuk, értjük és ismerjük, amit a kultúra formálói szerettek volna, hogy tudjunk, értsük és ismerjünk róla. Ezzel nem azt állítom, hogy a "mínusz egyszerese" az igaz a történteknek, messze nem. Annyit állítok, hogy a történet lényege más, mint ami el lett mesélve 75-80 (de inkább 90) év óta. 

(Kitérő: honnan ez a reflex egyébként az emberek 99%-ban, hogy ha "Hitler háborújáról" beszélünk, és megkérdőjelezünk bizonyos motívumokat, okokat, indokokat, akkor azonnal és törvényszerűen a németek oldalára állunk? Honnan ez a hamis reflex? Ez a káros következtetés? Miért ne lehetne, hogy egy háborúban nincs jó oldal? Nem láttunk még maffiaháborút? Nem láttunk még gyilkosokat vagy bűnözőket egymásnak esni? Ilyenkor kötelező szurkolni valakinek? Egyiket jónak-jobbnak látni másiknál? Nem létező valóság, hogy egy közlekedési baleset után az a verdikt, hogy a balesetben a felelősség megoszlik? Hogy mindkét fél hibás? Mindig csak egy hibás van? Ezen jó lenne elgondolkodni!)

A téma messze nagyobb, mélyebb és bonyolultabb, mint amit egy-néhány blogbejegyzés megenged. Egyelőre egyetlen hasonlóságot szeretnék kiemelni, az okokkal kapcsolatban. Később - ha lesz rá módom és időm - folytatom további bejegyzésekkel (párhuzamokkal és különbségekkel).

Egy visszatérő motívum Vilmos, Hitler és Putyin háborús érvelésében: a "körülzárás" (encirclement) politikája.

Részlet II. Vilmos naplójából:

A gyarlóság és a könnyelműség egy rémisztő háborúba sodorja világunkat, aminek végső célja Németország megbuktatása. Semmi kétségem afelől, hogy Anglia, Oroszország és Franciaország - Ausztriával fennálló szerződéses kötelezettségünk ismeretében - megállapodott egymással, hogy az osztrák-szerb konflitus lesz az ürügy, hogy ellenünk háborút viseljelek... Így nézve szövetségesünk kétbalkezessége és ostobasága csapdába ejtett.
Németország bekerítése egy elfogadott, ünnepelt tény mindenki számára... A nyakunk köré font hurkot hirtelen megszorították és Anglia egész világon módszeresen felépített, tisztán németellenes politikája célba ért, amit képtelenek voltunk megakadályozni, hiába is küzdöttünk, Ausztria iránti lojalitásunknak köszönhetően belegabalyodtunk a hálóba, ami politikai és gazdasági létünket folytogatja. Kétség kívül bámulatos teljesítmény, amit még annak is el kell ismernie, aki számára ez katasztrófát jelent.

Adolf Hitler, 1939. szeptember 3:

Tanúi voltunk Németország bekerítésének Nagy-Britannia által már a háború előtt. Ahogy a német nemzet a nemzeti-szocialista vezetés alatt elkezdett felocsúdni a versailles-i diktátum következményeiből, ahogy az a fenyegetés megjelent, hogy túléljük ezt a krízist, a brit bekerítés politikája újra megjelent.

Vlagyimir Putyin, 2022. február. 24:

Az észak-atlanti szövetség eközben minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan terjeszkedik. A katonai gépezet mozog, és ismétlem, közeledik határainkhoz.
[...]
Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előrehaladását. Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csak tovább figyelni azt, ami történik. Teljes felelőtlenség lenne részünkről.
[...]
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára ez az úgynevezett Oroszország visszaszorítási politikája, nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És ez nem túlzás – ez a valóság.

Ezzel a bejegyzéssel egyelőre semmit mást nem akartam demonstrálni, csak azt, hogy a "támadónak", az "agresszornak", a "háború kirobbantójának" motívumai között érdekes módon van egy visszatérő elem. Nem volt célom a mai Oroszországot Hitler vagy Vilmos Németországához hasonlítani, sem azt állítani, hogy 100%-ban igazuk lenne vagy hogy teljesen azonos céljaik lennének. Inkább csak azt, hogy mindhárom vezető hasonlóan érzékelte az országát körülvevő valóságot.

Visszatérve a kezdő gondolathoz: azok, a kik most "Putlert" kiáltanak, nem tudják, de olyan szempontból van igazuk, amiben nem szeretnék, hogy igazuk lenne.